Split
   
| Split számokban | Horvátország | Története, művészet | Gazdaság, oktatás | Közlekedés | Látnivalók | Galéria | Térkép |
Látnivalók


Világ városai
Diocletianus palota: a közelben született Diocletianus császár építtette ezt a palotát, mely ma Split legkedveltebb turisztikai célpontja, leghíresebb építménye. I. sz. 295-305 között épült fehér márványból, s a császár visszavonulása után napjait itt töltötte, s itt is halt meg. (ő volt az első római császár, aki lemondott, a többiek közül azonban egyik sem természetes halállal fejezte be életét) A palotatömb hossza 215m, szélessége pedig 180m, területe közel 30ezer m2. A palota 1979. óta a világörökség részét képezi, s a falak között Diocletianus mauzóleumát rejti magában. Később az épület menedékként is szolgált a környező népek (avarok, szlávok) támadásai ellen. A palotába négy kapun keresztül léphetünk be: az Ezüstkapun keletről, a Vaskapun nyugatról, az Aranykapun át északról, és a Tengeri Kapun délről (ez egy bronzkapu, ami egy földalatti folyosó vezet a központ felé). Balra fordulva láthatjuk a „kívánság kutat”, s aki ebbe pénzt dob, a babona szerint ide még visszatér. Ha bejutottunk sétánk alatt eljutunk egy kis udvarba, melyet korinthoszi oszlopok szegélyeznek boltíveket alkotva, ez a Peristilium(előcsarnok), ahol a császár vendégeit fogadta. Jobbra egy 3500 éves fekete egyiptomi szfinx áll, s ma ez az udvar ad otthont nyaranként opera előadásoknak vagy szabadtéri előadásoknak. Balra az oszlopsor mögött a házakban kávézók és szuvenír boltok várják a látogatókat. A palota vízellátását egy 8km hosszú akvadukttal biztosították a közeli Jadro folyóból. A neves épület falai között a tulajdonképpeni óváros található. Érdekesség, hogy a palotát ma is lakják, s a lakók segítenek megóvni ezt a csodálatos épületet. Több nevezetesség található a palotán belül, úgymint a Jupiter templom, Diocletianus pincéi, Sveti Due Katedrális. A palota alatt hatalmas pincerendszer húzódik, mely világviszonylatban is óriásinak számít. Bennt időszakos kiállításokkal tölthetjük el az időnket, ezek sokszor kagylókiállítások, vagy olajfestmények.

Diocletiánus palota

Diocletiánus palota (Foto: Flickr by Hansolo,Amsterdam)


Szent Rókus templom: kis reneszánsz stílusban épült templom (1400-as években), amely sosem volt a palota része. Díszítetlen és már rég nem használják rendeltetésszerűen, képtárként működik.

Szent Domonkos-templom és kolostor: az első írások a 13. századból származnak róla, de a mai formáját az 1682-es átépítés után nyerte el. Benne barokk oltárok és festmények nézhetőek meg, melyek az átépítést követően kaptak helyet itt. Az épület épp a piac szomszédságában áll, ahol nemcsak zöldséget és gyümölcsöt vásárolhatunk, hanem szöveteket, játékokat, turista szükségleteket, kielégítő portékákat: gumiszandál, búvárszemüveg, kagylók, csillagok…

Szent Dujmo Székesegyház: díszkapuját mindkét oldalról egy-egy oroszlán védi, az oroszlánok hátán pedig szobrokat láthatunk. A baloldali oroszlán szobrai közt a középső Laszkarisz Máriát a harangtorony építtetőjét ábrázolja, aki egyben IV. Béla királyunk felesége is volt. A jobb oldali szobrok közt valaha ott állt IV. Béla szobra, de mivel Split városára haragította a tatárokat (ezen a környéken bujkált, többek közt 20km-re innen Trogir várában is) nem örvendett túl nagy népszűrségnek, s szobrának is nyoma veszett. A lépcsőket megmászva egy folyosóra érünk, ami körülbelül a 15. században épült. A folyosón a 24 oszlop között szarkofágok sorakoznak. Balra Krisztus születésének állítottak emléket, alatta pedig három szent szobra áll: Szent Péter, Szent Dujmo, Szent Anasztázius. (az utóbbi kettőt Diocletianus végeztette ki a keresztényüldözések jegyében) Jobbra fordulva, megpillanthatjuk a híres, és gyönyörű szép harangtornyot.

Szent Dujmo Székesegyház oroszlánja

Szent Dujmo Székesegyház oroszlánja (Foto: Flickr by Cam VA)


Augubio-palota: Giovanni de Augubio gazdag kereskedő építtette a 15. században, barokk stílusban. S ide is költözött Itáliából. A kapu fölött a családi címer díszeleg, jelezvén kié az épület. A híres építész Dalmatinac építette fel.

Szentháromság templom: Splitben a legrégebbi eredeti formáját őrző katolikus építmény., melyet a 9. században lecsiszolt terméskövekből építettek. Ezen óhorvát épület kupolával rendelkezik, azonban ez is a felújítás sorsára jutott 1971-ben.

Jupiter-teplom: Diocletianus Jupitertől, mint főistentől származtatta magát. Sajnos csak a szentélye maradt fenn. 650 körül keresztelőkápolnaként használták ezt a templomot. A keresztelőmedence a 11. századból származik, de alkotója ismeretlen.

Harangtorony: bár építése elkezdődött a 13. században, csak a 16. századra fejeződött be. A hat szintes épület emeletei szakaszosan épültek föl, a legfelső szint reneszánsz stílusban épült. Az alsó öt szint négyzet alakú, a hatodik hatszög alakú. A 19. század végére az összeomlás fenyegette a tornyot, ezért 1882-1908 között teljesen újjáépítették. A bejárat felett az Angyali üdvözlet domborműve tekinthető meg. 118 vaslépcső és 57 kőlépcső vezet fel, ahonnan gyönyörködhetünk a tenger szépségében, és a városban. Jótanács: ne harangozáskor menjünk fel, mert a szűk lépcsőkön fülsiketítő lehet a zaj.

Harangtorony

Harangtorony (Foto: Flickr by Ko:(char*)hook)


Városi Múzeum: a Papalić-családról kapta a nevét az utca,az épületben pedig múzeum működik. Dalmatinac keze munkája ez is, 1450 körül, egy román lakótelepet épített át. Az utca felől gótikus és reneszánsz ablakokat nézhetünk meg, és a főkapu is szépen díszített. A család a 16. század óta gyűjti itt Salona antik feliratos könyveit, így kézenfekvő volt, hogy 1946-ban itt nyissa meg kapuit a Városi Múzeum. A múzeum három korszakát mutatja be a városnak (12-14. század, 15-18. század, 19-20. század), a városi kultúra tárgyai, érmegyűjtemény.

Szent Márton templom: a világ legkisebb templomaként tartják számon, melyet ma apácák üzemeltetnek, régen itt őrhely volt. A 9. századi épületet Tropimir király építtette, ám azóta, többször átalakításra szorult. Az oltára a 11. századból származik, azon felirat látszik. A kis ablak eredetileg lőrés volt, s az apró templom alatt 13. századi sírt találtak. 9-12 és 15-18 óra közötti a nyitva tartás, de ha más időpontban érkeznénk, csöngessünk csak be egy készséges apáca be fog engedni minket. Belépő nincs, de adományokat örömmel fogadnak.

Székesegyház: eredetileg Diocletianus császár mauzóleumának készült, s kuriózumnak számít nyolcszögletű alakja. A mauzóleumban állt a császár és családtagjainak szarkofágjai.

Diocletianus császár

Diocletianus császár (Foto: Flickr by Hansolo,Amsterdam)


Ám a 7. században az épület a keresztényeké lett, majd 650-ben Ravennai János kihordatta belőle a szarkofágokat, s keresztény templommá alakíttatta át, és áthozták Stent Dujmo és Anastasius ereklyéit. Később a templomot felszentelték, a 10. században pedig Split már püspöki székhellyé lett. A középkorban a magas rangú splitieket ide temették. Az épület a harangtoronnyal együtt 1880-85 között felújításra került. A szép diófa kapu fölötti timpanonban díszítetlen kőkoporsó látható, mely oldalán írás közli, hogy IV. Béla és Mária 1242. március 13-án Klisben pestisben elhunyt két lánya, Katalin és Margit nyugszanak itt. Hamarosan épp Klisben született meg azonban kilencedik gyermekük, Margit (szintén), aki 9 éves korától a Margit szigeten nevelkedett. Később őt boldoggá, majd szentté avatták.
A mauzóleumot úgy alakították ki, hogy a fény a császári szarkofágra essen. A 8m magas épületet szintén korinthoszi oszlopok, illetve 8 vörös gránitoszlop díszíti. A szószék 1250-70 között készülhetett porfírból, mely Ivan Frankopan özvegyének adománya.(1257)
A Szent Dujmo főoltár 1689-ben készült, márványberakás díszíti. A különböző mellékoltárokat és magát a székesegyházat is több helyen ékesíti Szent Dujmo és Szent Anastasius (a város egyik védőszentje) képe, szobra vagy ereklyéje. A padlón, sírlapokon lépkedhetünk. Az első emeleten a kincstár tárul elénk, ahova belépő ellenében be is sétálhatunk.

Gergely nini püspök szobra: a 10. században tevékenykedő püspök a horvát ligatúra bevezetéséért harcolt, csöndben jegyzem meg eredménytelenül. A szobor 7m magas, Ivan Meątrović keze munkája 1929-ből, ám a mai helyére 1957-ben állították. Kezében a Bibliát tarja, s a szobor egyes részei, így a püspök nagy lábujja is fényesre koptak már, mert babona szerint, aki megérinti a lábujjat szerencsés lesz.

Gergely püspök szobra

Gergely püspök szobra (Foto: Flickr by il4fili)


Szent Eufénia templom harangtornya: a 11. századból fennmaradt templomot lerombolták 1877-ben, ám a harangtorony érintetlen maradt. Érdekessége, hogy a legfölső szintig ablaktalan. Mellette felfedezhetőek az egykori bencés kolostor romjai, maradványai, melyet a II. világháborúban bombáztak le.

Nemzeti tér (Narodni trg): az ezüstkapu mögött elterülő térről jól látható az óratorony. A 15-16. századi torony, reneszánsz stílusban épült, nevét nagy kőórájáról kapta. Két mutatója van, a nagyobb, vastagabb a Földet magán hordó az órákat mutatja (hullámos mutató), a kisebb a perceket. Az óralap közepén a Nap díszeleg. A középkori tér a város egyik legszebb tere, ami akkor keletkezett, amikor a 13-14. században a város túlnőtte falait. A teret övező házak különböző stílusokban épültek, s a legrégebbi közöttük a Ciprianis- ház, melyet a 14. században építtette a korćulai herceg. A téren található a Néprajzi Múzeum is.

Néprajzi Múzeum: a kétszintes épület az egykoron volt városháza, mely 1443-ban épült gótikus stílusban. Az osztrákok 1820-ban lebontották, s csak a század végén építették újjá.

Meątorić Múzeum: a művész egykori villája. Az oszlopos, fehér épület, ma kiállításoknak ad otthont, s a művész saját tervei alapján készült 1931-39-ig. A II. világháborúig élt itt, majd Amerikába (USA) költözött, és itt is halt meg 1962-ben. A villát az államra hagyta, 1952. óta működik, mint múzeum. A villa parkját a művész bronz szobrai teszik egyedivé. A villában olajfestmények árulkodnak az életútjáról. Az azonos nevet viselő kastély a 17. században épült.

Hajduk Split stadion: eredetileg 55ezer férőhelyes, de egyes részeit nem biztonságossá nyilvánították, így már „csak” 35ezer nézőt tud befogadni. A nyolcadik nemzetközi-földközi tengeri játékokra készült.

Hajduk Split stadionja

Hajduk Split stadionja (Foto: Flickr by pilot micha)


Szent Antal kolostor: a 15. századi épületet fal veszi körül, s része a kolostornak egy oromcsipkés őrtorony. Nemes családok, helyi püspökök nyugszanak itt. A kolostor egy régi római villa egykori helyén épült, ezt látszik alátámasztani, hogy a kolostor falába beépültek római falmaradványok. Gyűjtemények közül értékes kódexeket, festményeket csodálhatunk itt meg.

Horvát Régészeti Emlékek Múzeuma: Kininben alapították 1893-ban, a II. világháború után helyezték át Splitbe, és 1976-ban nyitotta meg kapuit ebben az új épületben. Megnézhetőek itt kora középkori kőemlékek, szobrok és domborművek, fegyverek, ékszerek, használati tárgyak. Jelentős kiállítási tárgy egy keresztelőmedence Ninből a 9. századból, valamint Jelena királynő 10. század végi szarkofágja Solinból.

Régészeti Múzeum: a magas kőfalakkal körülvett épület kertjében síremlékeket találunk. 1914-ben építették, s ebben az épületben találhatjuk meg Horvátország legrégebben alapított múzeumát, amely az illír, görög, római leleteket mutat be. A kiállítás több részét is Solinból költöztették át. Közelében magaslik az érsekség papneveldéje, s jól látható ennek tornya.

Marjan hegy: ide autóval nem lehet feljönni, csak engedéllyel természetvédelmi okokból. Az egész egy nagy erdős park. Sétautak, ösvények vezetnek mindenfelé. Ha felértünk a hegycsúcsra, pompás kilátás nyílik Splitre és a környező városokra, a tengerre, a kikötőre.(Čiovo, Brač, ©olta)

Templom a Marjan Hegyen

Templom a Marjan Hegyen (Foto: Flickr by leiaboxc)


Szent Ferenc-templom és kolostor: a 13. századból származó, de a 20. században átépített épület vesztett eredeti formájából. Sok híresség nyugszik itt, mint például Marko Marulić, ”a horvát irodalom atyja”, itt nyugszik még Toma a történetíró. Balra Szent Ferenc szobra áll, mellette léphetünk be a kerengőbe, ahol megint csak több híresség nyugszik, melyek közül a legjobban dr. Ante Trumbio politikus szarkofágja keltheti fel a figyelmet.

Horvát Tengerészeti Múzeum, a Spliti Állami Levéltár szinte egymás mellett állnak, velük szemben pedig a Spliti Egyetem Művészeti Akadémiája.
Split mellett több olyan város található, ami mellett nem szabad csak úgy elmenni. Ilyen Trogir is, amely város mindössze 20km-re terül el Splittől, s az egyik legkedveltebb turistaparadicsom. Gyönyörű tengerpartja, strandjai, hangulatos kis utcái és éttermei ideális környezetet teremtenek a pihenéshez. Nem utolsó szempont az sem, hogy a két város között található egy nemzetközi reptér. Itt nézhetünk be abba a várba ahova IV. Béla menekült a tatárok elől, s a vendégszeretetből sincs hiány errefelé.

Strand

Strand (Foto: Flickr by marrtj)

Split strandjai a kikötő közelsége miatt nem dicsekedhetnek a kristálytiszta tengervízzel, ezért ajánlott inkább pár km-rel arrébb fürdőzni. A horvát tengerpart fővárosában a hétvégenként megszaporodik az emberek száma, jóval nagyobb a zsúfoltság, ugyanis ilyenkor megnő a belföldi turizmus is, Zágráb környékéről és a belsőbb területekről is megindul mindenki a tengerpart felé kipihenni a hét fáradalmait. Sok itt lakó nyárra ki is költözik a városból, nem bírja a turisták és az ide látogatók tömegét elviselni.
Impresszum és kapcsolat - Impressum and contact